Lábjegyzetek

Nem ​szabályos önéletrajzot írt Darvas Iván, hanem különös, szinte önmagával folytatott párbeszédet saját magáról, életének alakulásáról, sorsának fordulóiról, meg-megszakadt művészi pályájáról, e pálya társairól, saját művészetéről, színházról, drámákról, rendezésről, sőt politikáról is. A kötetnek nemcsak a címe Lábjegyzetek (hogy hogyan érti a címet, arról szellemes, önirónikus bevezetőben szól a szerző), maga a munka valóban igen sok, és nemegyszer szinte féloldalnyi terjedelmű lábjegyzetet tartalmaz. Természetesen nem szakirodalmi hivatkozásokról van szó, Darvas Iván e lábjegyzetekben megszakítja, új útra téríti vagy kommentálja, kibővíti, más oldalról láttatja a főszövegben elmondottakat, tulajdonképpen az önmagával folytatott dialógusnak mintegy új 'tárgyalópartnerét' teremti meg a lábjegyzetek szerzőjeként. Az önéletírás roppant őszinte, kendőzetlen és – nemcsak színész esetében nagy szó ez – végtelenül szerény is. Természetesen szóba kerülnek a sokszor legendásított életrajzi tények és események (az orosz anyától való születés, a prágai gyerekkor, a német iskolába járás, az 56 utáni börtönbüntetés, a segédmunkásként való létezés stb.) is. Ám a prímet nem ezek viszik. Darvas tulajdonképpen az egész könyvben legfőbb szerelméről, életének középpontjáról és értelméről, a színházról ír. Nem esztetizál, nem szakmai szövegeket kínál, hanem mintegy belülről mutatja meg, mit is jelent számára a színház, a színészi játék és szerep, a rendezés, a színészi életforma. – Kitűnő könyv, remek emberi-művészi dokumentum, sokak érdeklődésére számíthat.